A Százhalombattai Lövészklub versenyzői messze felülmúlták a várakozást, eddigi legjobb, 2013-as szereplésüket is túlszárnyalták. A négy napos rendezvény kora reggeltől késő estig tartott. A puska, pisztoly versenyszámban 46 egyesületből 740 nevező indult. Itt volt a teljes magyar élmezőny, az öt Riói kvótás és a paralimpiára részvételt nyert két sportoló is. A nevezésék közel ötöde százhalombattai volt. Több helyi sportoló háromszor is lőállásban állt egy nap.
Az eredmények magukért beszélnek. Légpisztoly ifi korosztályban a lányoknál egyéniben Fodor Enikő harmadik, a csapatban a Fodor Enikő, Bakonyi Nóra, Fábián Fanni összeállítás második, a Csókási Annamária, Pintye Virág, Farkas Sára Lilla összeállítás negyedik lett.
A junior lány pisztolyosok között Agárdi Annamária döntőben nyolcadik helyen végzett, a junior "A" csapat (Vencz Tímea, Fodor Enikő, Bakonyi Nóra) harmadik, a "B" csapat (Agárdi Annamária, Csókási Annamária, Fábián Fanni) ötödik lett.
Az ifjúsági fiú pisztolyos számban Papp Máté hatodik, a Szemán Dávid, Joó Attila, Rákosi Patrik alkotta csapat harmadik helyen végzett. A junior fiúk között a 60 lövéses pisztolyos számban Szemán Dávid ötödik lett, a Szemán Dávid, Izsó András, Rákosi Patrik összeállítás negyedik helyen zárt.
A nemzeti versenyszámokban a női puska csapat (Csorba-Deák Kitti, Kéri Otti, Veres Boglárka) harmadik lett. A női pisztolyosok között Csorba-Deák Kitti negyedik, Kéri Otti ötödik helyen végzett. A női csapat, Csorba-Deák Kitti, Kéri Otti, Agárdi Annamária csupán két körrel maradt le az első helyről.
A tehetségkutató kategóriában minden eddiginél nagyobb sikerek születtek. A 20 lövéses pisztolyos számban a fiúk között országos bajnok Joó Attila. Szemán Dávid harmadik, Rákosi Patrik ötödik, Papp Máté hatodik helyen végzett. A fiú csapatok versenyében országos bajnok lett a Szemán Dávid, Joó Attila, Rákosi Patrik összeállítás, és a dobogó harmadik helyén állhatott Veres Péter, Czirok Merse, Zsebők Máté csapata, ráadásul a Százhalombattai Lövészklub vitte el a negyedik (Papp Máté, Klem Barnabás, Ritter Erik) és az ötödik (Sárközi Balázs, Mucsi Dániel, Zsebők Flórián) helyezést is.
A 20 lövéses pisztolyos tehetségkutató lány kategóriában országos bajnoki címet szerzett Agárdi Annamária, második Bakonyi Nóra, harmadik Veres Boglárka, ötödik Fábián Fanni, hatodik Pintye Virág lett. A csapatok között elsőséget szerzett az Agárdi Annamária, Bakonyi Nóra, Fábián Fanni összeállítás, második lett Veres Boglárka, Csókási Annamária, Farkas Sára Lilla és negyedik Pintye Virág, Cséri Dorottya, Poszpisek Laura csapata.
A puskás tehetségkutató kategóriában a fiúk versenyében is Batta vitte a prímet. Országos Bajnoki címet szerzett a Szemán Dávid, Joó Attila, Rákosi Patrik összeállítás, második helyen végzett Zsebők Máté, Czirok Merse, Klem Barnabás, harmadikon Zsebők Flórián, Mucsi Dániel, Almási Béla csapata.
A lányok között csapatban első lett Veres Boglárka, Bakonyi Nóra, Agárdi Annamária, ezüstérmet szerzett Cséri Dorottya, Farkas Sára Lilla, Csókási Annamária, és bronzot a Poszpisek Laura, Pintye Virág, Fábián Fanni hármas.
Különleges és vadonatúj versenyszám volt az úgynevezett vegyes párosok versenye, amely során a felnőttek között Kéri Ottilia és Kéri Attila párosa a döntőig jutott, majd nyolcadik helyen végzett. A juniorok között harmadik helyen végzett Szemán Dávid és Vencz Tímea duója, valamint nyolcadik lett Bakonyi Nóra és Izsó András csapata.
Vasárnap, az OB negyedik napján csak férfi versenyszámok zajlottak. A nemzeti versenyszámban, vagyis a légpisztoly 20-ban Hujbert Dániel bronzéremmel gazdagodott, Kéri Attila pedig egy körrel lemaradva negyedik lett.
A Százhalombattai Lövészklub történetében először állhatott férfi csapat a dobogó tetején. Országos bajnoki címet szerzett a Hujbert Dániel, Kéri Attila, Hornyánszki Tamás trió.
A négynapos rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Hegedüs András birkózó olimpiai bajnok, Kiss László, az Magyar Úszós Szövetség szövetségi kapitánya és a város több önkormányzati képviselője is.
Az országos bajnokság legjobbjának járó, Vezér Mihály polgármester által felajánlott különdíjat Péni István olimpiai kvótás puskás lövő vehette át.
A meglehetősen népes számú mezőnyben kiválóan teljesítettek a battai sportolók, akik számára felemelő élményt jelentettek a bajnoki címek és dobogós helyezések. A battai OB a harmadik válogató versenye volt a február 22-től Győrben megrendezésre kerülő 10 méteres Európa-bajnokságnak.
|