Tekintettel arra, hogy más vidéki nagyvárosok háromnál többször nem rendeztek ilyet, óriási eredmény a zsinórban hetedik alkalom. A remek szervezést Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is kiemelte, aki a házigazda egyesület meghívására első alkalommal látogatott el sportlövő versenyre.
A százhalombattai helyszín a megszokottan színvonalas szervezés mellett azért is kedvelt a sportágban, mert az ország közepén helyezkedik el, jól megközelíthető, a január eleji Shooting Open után a pályaismeret miatt is szívesen jönnek a résztvevők.
A battai OB a harmadik válogató volt a márciusi eszéki Európa-bajnokság előtt, és az eredmények alapján szinte biztosnak látszik, hogy Joó Attila utazhat a magyar válogatottal. Az elmúlt öt évben egyébként négy világversenyen vehettek részt battai lövők, amely a "nagyon pici" egyesülettől komoly eredmény – emelte ki Kéri Attila elnök, a Magyar Sportlövő Szövetség versenyigazgatója.
A tíz méteres battai OB-n közel hétszázan vettek részt. A technikai hátteret a szövetség, a munkát a házigazda egyesület tette a mindenki szerint "Eb-színvonalú" rendezés mögé. A hazai pályának persze hátrányai is vannak, hiszen a battai lövők és családjuk számára hajnalig tartó pályaépítéssel, majd a végén bontással kezdődik és ér véget a nekik inkább öt, mint négynapos verseny. A mintegy 100 milliós értékű technika mozgatása pedig nem kevés felelősséget és figyelmet követel. Kéri Attila mindenkinek köszönetét fejezte ki, aki részt vállalt a feladatokban.
A bajnokságot felnőtt, junior és ifjúsági korosztályokban, légpisztoly és légpuska, férfi, nő és vegyes páros számokban rendezték meg. Több országos csúcs mellett kiemelkedő eredményt ért el a gödöllői Mészáros Eszter, aki ifjúság korú versenyzőként felnőtt világcsúcsot lőtt.
A battai lövők a légpisztolyos számokban szerepeltek. A junior fiúk egyéni versenyében Joó Attila 4., Szemán Dávid 8. lett. Az ifjúsági fiúcsapat – Joó Zoltán, Czirok Merse és Klem Barnabás – harmadik helyen végzett. Barnabás egyéniben 6. lett. Az ifi lánycsapat – Aszt Réka, Balogh Zsuzsa és Cséri Dorottya – negyedikként végzett. A két éve hivatalossá tett mix páros számban, a juniorok között Kuzsel Boglárka és Joó Attila ötödik lett. Hatodik helyen végzett a felnőtt női (Kéri Otti, Agárdi Annamária, Fekete Tímea) és férfi csapat (Joó Attila, Kéri Attila, Szemán Dávid).
A sporteseményen különdíjat adott át Sinka László alpolgármester, az MSSZ főtitkára a legeredményesebb százhalombattai versenyzőnek, Joó Attilának.
A battai sportlövők számára nincs megállás, minden hétvégén versenyeznek. Legközelebbi ranglistaversenyük március 2-3-án lesz Pécsett. |