Történelmet írtak a sportlövészek - 2018-04-24
 

Harmadik helyen végzett az országos ranglistán a Százhalombattai Lövészklub a tavalyi országos bajnokságokon elért összesített pontszáma alapján. Bár a sportág csaknem száz éves múltra tekint vissza városunkban, ilyen eredményes még sohasem volt. Az egyesület sikere valamennyi olimpiai sportág tekintetében mérföldkőnek számít a város történetében.

A ranglistahelyeket a tavalyi évben elért eredmények alapján számolták ki a Magyar Sportlövők Szövetségénél. A 250 tagegyesületéből 70 szerzett pontot országos bajnokságon. A százhalombattai sportlövészeket csak az UTE és a KSI előzte meg, miközben olyan nagy múltú klubokat utasítottak maguk mögé, mint a Budapesti Honvéd vagy a Vasas, és olyan nagyvárosok előtt húztak el, mint Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Pécs, Győr.

Nemcsak versenyeredményeik alapján kerültek az élvonalba, hanem a második legnagyobb utánpótlásbázissá váltak. Ezen a helyen szerepelnek a ranglistán a húsz évesnél fiatalabb, igazolt versenyzők tekintetében, a nemzeti versenyszámok tekintetében pedig megnyerték a tavalyi pontversenyt.

Óriási a sikerük, különösen, ha figyelembe vesszük, mennyire szűkösek a lehetőségeik versenytársaikhoz képest. Miközben a ranglistaelső UTE bázisán tíz méteren 35 lőállásban, emellett még 25 és 50 méteres pályán is folynak az edzések, addig a százhalombattai lőtéren mindössze 8 darab, 10 méteres pálya segíti a felkészülést. Ez nemcsak azt jelenti, hogy jóval kevesebb edzési lehetőség jut egy-egy versenyzőre, hanem azt is, hogy nagyon sok számban el sem indulhatnak a battai sportlövők.

A klubnak jelenleg 71 tagja van, zömében battaiak, de Érdről, Tárnokról, Ercsiből, sőt Budapestről is járnak hozzájuk lőni. A versenyzők számára egyre vonzóbb egyesület fokozatosan sportági régióközponttá válik, amely a szakszövetség elképzeléseivel is megegyezik.

A versenyzők kétharmada utánpótlás-, harmada felnőtt korú. Az olimpiai számok tekintetében a felnőtt csapat is rendkívül erős. A kiegyensúlyozott csapatösszetételre folyamatosan nagy figyelmet fordít Kéri Attila, a lövészklub elnöke, az MSSZ versenyigazgatója, aki tíz éve irányítja az egyesület szakmai munkáját.

A további fejlődés legnagyobb akadályának a lőtér szűkösségét tartja. A nyolc lőállás mindössze húsz versenyző optimális felkészüléséhez elég, miközben ők hetvenen vannak. Ez azt jelenti, hogy adott esetben másfél órát kell várakoznia egy lövőnek, hogy gyakorolni kezdhessen. Az egyesületben folyó kimagasló munkát az önkormányzat és a sportági szövetség is elismeri. Kéri Attila kiemelte: nagyon bíznak abban, hogy segítségükkel előbb-utóbb tovább tudnak lépni a lőtér tekintetében. Őt "minden megoldás érdekli".


További hírek
- Kiváló szervezés, battai érmek - 2020-02-10
- Héraklész-díjas Klem Barnabás - 2020-01-27
- Világversenyen a battai lövő - 2020-01-23
- Diákolimpiai bajnokok - 2019-12-10
- Lövész hétvége - 2019-10-22
- Klem Barnabás Európa-bajnok - 2019-10-07
- Várjuk a jelentkezőket! - 2019-07-09
- Battai bajnokokat is avattak a sportlövő OB-n - 2019-02-05
- Sportlövő Országos Bajnokság - 2019-01-30
- Négy aranyérem a nemzeti sportlövő OB-n - 2018-12-18
- Az év sportlövő városa lett Batta - 2018-06-05
- Történelmet írtak a sportlövészek - 2018-04-24
- A jelölő bizottság elnökének közleménye - 2018-04-08
- Tisztújító közgyűlés - 2018-03-19
- Országos sportlövő verseny a VSZK-ban - 2018-01-09
- Lövészverseny - 2017-12-06
- Öt arany a diákolimpián - 2017-11-20
- Battai versenyzők az országos döntőben - 2017-10-18
- Rekord és 13 érem - 2017-09-01
- Dobogós helyek a sportlövő kupán - 2017-07-17
- Érdi Sportdíj - 2017-02-15
- Battai sikerek a Sportlövő OB-n - 2017-02-14
- Lövészet - Két verseny egy napon - 2016-10-19
- Sportlövészet - Elhozták a fődíjat a Szeged Grand Prix-ről - 2016-07-27
- Búcsúzni csak szépen szabad! - 2016-02-08
- Sportlövő OB a VSZK-ban - 2016-02-05
- Évnyitó lőverseny Battán - 2016-01-12
- Sportlövészet - 2015-12-16
- Országos és nemzetközi eredmények a sportlövőknél - 2015-12-03
- Sportlövészet - 2015-10-20